DebTech

Tech közösség Debrecenben

Sport, technológia és üzlet

2019. november 05. 13:06 - fehersolyom

Sport&Tech Meetup 2019/11/13 beharangozó

stkep.jpg

Első hallásra a sport és a technológia két, egymástól távol eső dolog. Ha azonban belegondolunk, hogy az elmúlt években kibontakozó technológiai forradalom milyen kihatással volt a testmozgás világára – profi és amatőr szinten egyaránt – akkor láthatjuk, hogy ez a két terület közelebb van egymáshoz mint gondolnánk.

Ma már nincs olyan hobbifutó, aki legalább egy telefonos applikáció vagy egy smartwatch segítségét ne venné igénybe a laza esti kocogásnál, de a testszenzor sem idegen látvány már egy random crossfit teremben, de még egy baráti kispályás focimeccsen sem.

Egy félprofi sportközegben már nem idegen kifejezés az „adat vezérelt edzésterv”, vagy a „képfeldolgozással támogatott csapatedzés”.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a úgy tűnik, a sport egyre több mindent kamatoztat az üzleti világban már bizonyított IKT technológiákból, az üzleti világ pedig egyre inkább növekvő ipari szegmensként tekint a fitness világára.

2018-ban a kockázati tőkealapok 2.5 milliárd dollárt fektettek sport fejlesztésekbe, és ez a szám évek óta dinamikus növekvést mutat- olyannyira, hogy előrejelzések szerint ez az összeg 2024-re már 30 milliárd dollárt fog kitenni. Ez még úgy is jelentős szám, hogy ennek az összegnek a jelentős hányada az e-sport fejlesztéseket jelenti, kisebb arányban jelennek meg a hagyományos sportokhoz köthető tech-innovációk, és a sport-infrastruktúra fejlesztések.

 st.jpg

                  via TechCrunch.Com

 

A hazai sportéletben is egyre gyakrabban jelennek meg ezen a területen vállalkozások, mint például az evezős sportok zárt térben történő edzését elősegítő KayakFirst vagy az edzők munkáját segítő Spomoco. 

Hogy merre halad ez az iparág, milyen üzleti lehetőségek vannak benne, és milyen technológiai újítások várnak az edzőkre és a sportolókra?

Erre keressik majd a választ november 13.-án a Nagyerdei Víztoronyban a Sport&Tech Meetup előadói és részt vevői.

Előadóink lesznek:

dr. Madarász Tamás judo-olimpikon, sportközgazdász, Keresztesi Péter a K-Fitness ügyvezetője,kempo mester Baló Tamás, a Spomoco képviseletében, és Fekete Dániel a The Challenger Room alapítója. 

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://debtech.blog.hu/api/trackback/id/tr6615290172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása