DebTech

Tech közösség Debrecenben

Bitcoin Buli lesz Debrecenben február 25.-én!

2023. február 22. 13:12 - fehersolyom

Kapcsolódj te is a blokklánchoz!

A blokkláncot tartják az internet óta legfontosabb technológiai fejlesztésnek és az erre épülő Bitcoin az évezred eddig legjobban teljesítő befektetési eszköze, melyet a „Pénz Internetének” is neveznek. 

A debreceni Bitcoin Buli célja ezen globális technológiai forradalom bemutatása és ünneplése.

Olyan közösséget alkotnak a blokklánc iránt érdeklődők, ahol közvetlen, baráti formában értjük meg a korszak alkotó újítás hétköznapi felhasználási területeit, valamint gazdasági és környezetvédelmi szerepét egyaránt. Ennek érdekében minden kedden 17:30-tól az Újkerti könyvtár ad otthont az immáron több, mint 40 alkalommal megrendezett Kripto Kedd előadássorozatnak.

02.25.-én , szombaton a Bitcoin Buli a MODEM-ben kerül megrendezésre, az eseményt a kulturális területért felelős alpolgármester, Dr. Puskás István megnyitó beszédével kezdődik 18:00-kor. Ez után az ország leghíresebb szakértői közül többen előadást tartanak és kerekasztal beszélgetést folytatnak a blokklánc technológia lehetőségeiről. Az este folyamán kötetlen formában lesz alkalom megismerkedni a résztvevőkkel.

A szervezők várnak minden technológia iránt érdeklődőt, akár hallott már a blokklánc technológiáról, akár most szeretné megérteni ezt a forradalmi digitális eszközt!

Kapcsolódj Te is a lokklánchoz!

Légy részese ennek a csodálatos technológiai forradalomnak!

A rendezvénnyel kapcsolatos egyéb információkat találnak a Facebook eseményben

programterv_bitcoin_buli_2023_02_25_modem.png

Szólj hozzá!

Ne habozz-avagy igyunk sok folyadékot!

2021. augusztus 04. 07:35 - fehersolyom

interjú Budai István egyetemi docensével

Ne habozz – avagy  Igyunk sok folyadékot! 

A címben szereplő felhívásnál kevés aktuálisabb dolog van ebben a nyári melegben. De mi köze ennek az innovációhoz és a startuphoz? Beszélgetés Budai Istvánnal, az Debreceni Egyetem munkatársával, aminek az innováció és startup környezet adta az aprópókját. Itt ülünk Istvánnal egy teraszon, és limonádéval hűtjük le – nem a munkától felforrósodott – agytekervényeinket.

foto.JPG

Feltaláló és/vagy kutató-fejlesztőmérnök, egyetemi docens vagy a Debreceni Egyetem Műszaki Karon. Milyen projekten dolgozol most éppen?

Sok ötlet kering a fejemben, mindenről eszembe jut valami. Itt van pl. a limonádé, amit szódával kértem, cukor nélkül, valamilyen természetes vagy mesterséges édesítővel -jaj, és bodza ízben. Nem is értem miért nem bodzanádé-nak nevezték el!

Ez jó, Jedlik Ányos valahol felnevet most…és mi az a dolog, amin dolgozol? 

Amire most erőteljesen fókuszálok, az egy gyógyszerforma, illetve a forma szerkezetének előállítása és a gyártási paraméterek vizsgálata. 

Mérnökként miért pont ezzel foglalkozol?

Béres József agrármérnökként hozta létre a Béres Cseppet, így mondhatjuk, hogy bárki feltalálhat bármit! A fejlesztés története, amin dolgozom, 10-15 évre nyúlik vissza, akkor szilárd fémhabokkal fejlesztésivel foglalkoztam. 2016-ban egy projekt kapcsán ismét fémhaboztam. Az információáramlásnak köszönhetően a Gyógyszertechnológiai Tanszék kutatói megkerestek, hogy van egy ötletük, ami nem más, minthogy szilárd gyógyszerformula habszerkezet hozzanak létre. Ehhez kérték a közreműködésem.

Akkor ez nem egyéni projekt?

Mint mindent meg lehet csinálni egyedül, csak nincs annyi idő. Sokkal jobb csapatban dolgozni, tudjuk egymást motiválni, újabb ötletek jutnak eszünkbe.

Miért jók, mire jók ezek a szilárd habok?

Az elmúlt években a habok alkalmazása széles körben elterjedt, nemcsak az űripar használja, hanem a mindennapi életben is pl. a szivacs is ilyen. Bár a habok ígéretes dózisformák a gyógyszeriparban, használatuk a szilárd habszerkezet csökkent stabilitása miatt nem elterjedt. Ezek a speciális adagolási formák a gyógyszerek fokozott biohasznosulását eredményezhetik. Az alacsony sűrűségű úszó készítmények növelhetik a gyógyszerek gyomorban tartózkodási idejét; ezért a hatóanyagot folyamatosan adagolják, így a hatékonyabban gyógyíthatóak például a gyomorbetegségek. Célunk a stabil lebegő gyógyszerforma előállítása habosítással és persze technológia paraméterek, mint pl. a viszkozitás meghatározása.

hab.JPG

Miből készíthető a hab?

A mátrix komponenseket, polietilén-glikolt és a sztearinsavat, 70 ° C alatti olvadási tartomány és az orális gyógyszerkészítményekben jól használható alkalmazás kritériumai alapján választottuk ki. Ezt a mátrixot megolvasztjuk a hatóanyag diszperziójának előállítása céljából, és atmoszférikus nyomáson argonnal habosítjuk egy homogenizátor segítségével. 

Ha 10-15 évre nyúlik vissza a projekted, akkor adódik a kérdés: a sikerteleség leküzdésében van sok tapasztalatod?

Több bejegyzett és elbukott szabadalom után ezt a kérdést már rutinosan tudom kezelni. Igazából végiggondolva a folyamatokat, ugyanazok a lépések kellenek a sikerhez, ha csak az ötlet megvalósításra koncentrálunk. A létrejött termék, szolgáltatás addig értelmetlen, amíg nem találjuk meg a felhasználókat és a piacot. Miért fontos ezt rögzíteni? Mert a munkát finanszírozni kell, el kell tudni adni a produktumot, ehhez pedig csapat kell, azon belül is megvannak a szerepek. Van aki a fejlesztésben jó, van aki a salesben, satöbbi. 

Igazán startupos végszó, István, köszönöm az interjút! Sok sikert a projekthez!

Nagyon szívesen, én köszönöm a lehetőséget. 

„AZ INNOVÁCIÓS ÉS TECHNOLÓGIAI MINISZTÉRIUM ÚNKP-20-5 (Bolyai+) KÓDSZÁMÚ ÚJ NEMZETI KIVÁLÓSÁG PROGRAMJÁNAK A NEMZETI KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS ALAPBÓL FINANSZÍROZOTT SZAKMAI TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT.”

 

Szólj hozzá!

Sport, tech és inkubáció

2021. május 17. 11:11 - fehersolyom

sporrtech.jpg

A Debtech csapata már bő két éve elkezdett foglalkozni a sport és technológia határterületével. 

Ennek digitális lenyomata a kifejezetten ezzel a témakörrel foglalkozó Sport/Tech/Esport című #podcast adásunk, amely ITT hallgatható meg. 

Azoknak a leendő startuppereknek, akik megihletődnek ettől, van egy jó hírünk: partnerünk, a Startup Campus egy kifejezetten sport területen innovatív megoldásokat nyújtó vállalkozásoknak indít inkubációs és befektetési programot. 

A program jelentkezési határideje 2021.05.23. , 10 hetes inkubáció, és 20 milliós befektetés a tét. A programról minden más, bővebb információ megtalálható ITT. 

Szólj hozzá!

Alibaba és a majdnem 40 debreceni fejlesztő: a Syncee sikersztori

2021. április 19. 09:38 - fehersolyom

synceealapjo3.jpg

A Syncee egy debreceni ecommerse sikertörténet, amely nemrég óriásit lépett előre: bekerültek a világ legnagyobb online kereskedelmi platformjának, az AliBabának a partnerei közé. 

Hogyan tud egy 20+ fős debreceni startup ilyen lehetőséghez jutni? Mi volt az út a sikerig? Milyen lehetőség ez egy kis cívisvárosi cégnek? Ezekről beszélgettünk Gulyás Ákossal, a cég CEO-jával. 

Aki egy igazán inspiratív sikertörténetet szeretne meghallgatni, az megteheti az alábbi platformokon: 

Anchor.Fm link ITT

Google Podcast link ITT

Spotify Podcast link ITT. 

Természetesen az Apple, a PodcastBean és PodcastAddict platformokon is fent vagyunk. 

 

 

Szólj hozzá!

Űrjog és űrgazdaság ?

2021. március 16. 08:56 - fehersolyom

egy órás beszélgetés dr. Sárhegyi Istvánnal

uriparalapjo.jpg

 

A DebTech Podcast adását 2019 nyarán a Holdra szállás 50. évfordulója ihlette. (ez az adás egyébként ITT hallgatható meg. ). 

Kétségtelen, hogy az űrkutatás és az űripar volt mindig is az innovációs ökoszisztéma legfőbb mozgatórugója. 

Ezért gondoltuk, hogy nem csak a múltba révedés, hanem a jelenlegi helyzet is érdekes lehet azoknak, akik a fejlődés mellett kötelezték el magukat. 

A legutóbbi podcast adásunkban Dr. Sárhegyi István űrjogász, és űripari befektető volt a  vendégünk. 

Számba vettük az űrjogot, az űripart mint kritikus infrastruktúrát, és a jövőbeni lehetőségeket, különös tekintettel a hazai űripar lehetőségeire. 

Az adást ITT tudjátok meghallgatni, nagyon ajánljuk. 

Szólj hozzá!

Indul az Open Innovation rendezvénysorozat

2021. március 06. 17:47 - fehersolyom

interjú Dr. Budai Istvánnal

openinn1.jpg

 

Mi inspirálta az Open Innovation rendezvénysorozatot? 

A sorozatot az Interreg Central Europe Program InNOW projekt keretén belül hívtuk életre. A projekt 2019 áprilisában indult öt ország – Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Magyarország - és hat partner, köztük a Debreceni Egyetem Műszaki Karának részvételével, azzal a céllal, hogy a Közép-Európában beszállítóként szóba jöhető, környezetbarát technológiát alkalmazó kis- és középvállalkozásokat és startup-okat felkészítse a nagyvállalatokkal való együttműködésre. Az Open Innovation15 eseményt magában foglaló rendezvénysorozat, márciusban öt rendezvényt szervezünk.

A témákat és előadókat mi alapján határoztátok meg? 

A projekt során a az első periódusban a partnerekkel közösen felméréseket és elemzéseket végeztünk a kis- és középvállalkozásokat és startup-ok körében. Meghatároztuk milyen kihívásokkal szembesülnek a szervezetek, milyen területeken kell, illetve szeretnének fejlődni.  Ezen információk alapján kértünk fel szakértő előadókat, akik széleskörű tapasztalatokkal és gyakorlattal rendelkeznek. Ezt a tudást osztják meg a rendezvény keretében. 

Együtt működtök a projektben egy győri civil szervezettel, a StartITUp Győrrel: hogyan jött létre ez a kooperáció?

 A szervezet alapítóját a korábban megvalósult INPUT programban ismertük meg. Azért esett a választás StartITUp Győrre, mivel nagy tapasztalata van startupok fejlesztésében illetve sok motivált startupperhez elérnek.

Mely nagyvállalatok vesznek részt az eseménysorozat megvalósításában? Milyen tapasztalatokkal szolgálnak ők majd  a résztvevőknek?

Magyarországon a Tungsram, a partner országokban egy-egy nagyvállalat vesz részt. A programok során a projektben résztvevő szakemberek feltárják a Magyarországon működő KKV-k és startupok jelenlegi helyzetét, mindezt az egyetemek és külső szakértők bevonásával. Emellett olyan megoldások és lehetséges fejlesztési tervek születnek, amelyekkel az adott vállalat könnyen, gyorsan és hatékonyan képes ösztönözni üzleti teljesítményét, reagálva a mindennapi kihívásokra, egyben lehetőséget nyújtva a tapasztalatcserére is.

openinn2.jpg

Mi a projekttel kapcsolatos terv és elvárás? 

Debreceni Egyetem feladata, hogy a projekt során összegyűjtött vállalati adatokat, információkat elemezze, a projektpartnerek részére elemző módszereket javasoljon, és amennyiben szükséges, új elemzési módszereket dolgozzon ki.  Emellett célunk, hogy programra jelentkező kis-közép vállaltok részére képzéseket szervezzünk, valamint mentorálást biztosítsunk.  Így a cégek a megszerzett tudást innovációs folyamataikba beépítve erősödhetnek, emellett új vállalati partnerségek jöhetnek létre. 

A rendezvények ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. Minden érdeklődő bátran jelentkezzen!

Az események két nyelven, angolul és magyarul fognak zajlani. 

Az eseménysorozat keretében az első magyar nyelvű események ITT és ITT , az angol nyelvű eventek  ITT és ITT érhetők el. 

Szólj hozzá!

Az űripar napjainkban - hamarosan jön a márciusi podcastunk

2021. március 01. 11:58 - fehersolyom

uriparalapjo.jpg

Az űrkutatás és űripar az innováció bölcsője. Napjainkban az emberiség űrtevékenység második aranykorát éli, egy folyamatosan növekvő, dollár százmilliárdokat mozgósító iparág rajzolódik ki a szemünk előtt. 

Erre a hypera ülünk fel mi is március 13.-án, az új podcast adásunkban, ahol hazánk első és egyetlen űrjogásza, dr. Sárhegyi István lesz a vendégünk. 

Mit jelent ma az űripar, milyen lehetőségeket rejteget startupoknak, mi a haszna, mi a vízió e mögött, és mennyire van messze tőlünk az űr? 

Az eseményre ITT tudtok feliratkozni, de bármikor meghallgathatjátok a megjelenés (2021. március 13.18.00) után ITT

 

 

Szólj hozzá!

Gamification Podcast

2021. március 01. 11:44 - fehersolyom

gamificfb.jpg

A Debtech podcast sorozatának 20. epizódjában az ország egyik legelismertebb gamification szakértője , Pusztai Ádám, a Kollektíva alapítója volt a vendégünk. 

Közel 60 percet beszélgettünk a témáról, az alap definíciótól a szakmai titkokig jutottunk: 

Az adást hallgathatod Anchor.Fm csatornánkon ITT, a Spotify csatornánkon pedig ITT. (természetesen a Google Podcast és Apple felületeken is elérhetőek vagyunk). 

 

 

Szólj hozzá!

Nemzetközi mentorálás hazai startupoknak

2020. december 08. 10:42 - fehersolyom

Nemzetközi mentorálási szolgáltatással bővült az INPUT Program, így jelenleg t ország tizenkét nemzetközi mentora révén biztosít térítésmentes szakmai támogatást a külpiacra lépés előtt álló magyar startupok számára - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára pénteken, a tárca közleménye szerint.

Solymár Károly Balázs hozzátette: az egyedülálló, több alkalomból álló mentorálás során a vállalkozások széles kapcsolatrendszerrel és tapasztalattal rendelkező szakemberektől kaphatnak információkat az adott célpiacról, majd tanulmányút keretében a gyakorlatba is átültethetik megszerzett tudásukat. 7 ország  (�� USA, �� Németország, �� Lengyelország, �� Egyesült Arab Emírségek, �� Georgia, �� Moldova és �� Ausztria) 12 szakértője készen áll arra, hogy néhány héten keresztül közösen térképezzétek fel az adott célpiacot! Ezután az INPUT Programmal még egy célpiaci tanulmányúton is részt vehetnek az érdeklődők. . �

inputinternational.png
 A nemzetközi mentorjelöltek több napos, gyakorlatorientált képzésen vesznek részt, melynek keretében megismerhetik a magyar innovációs ökoszisztéma jellemzőit, elsajátíthatják a mentoráláshoz szükséges szakmai tudást, valamint működő magyar startupok esettanulmányain keresztül élesben is kipróbálhatják a mentorálási eszköztárat.

Az INPUT Program jelenleg mintegy 80 tagot számláló, országos pro bono mentorhálózatot épített ki Magyarországon. A mentorjelöltek több napos szakmai képzést és vizsgát követően válhatnak INPUT Mentorrá, akiket később további szakmai programok segítenek a fejlődésben. A program hozzájárult ahhoz, hogy az ENSZ 2018-ban Global Best Practice elismeréssel illette az INPUT Program tevékenységét. A térítésmentes mentori szolgáltatást a már fejlett, nemzetközi piacra lépés előtt álló startupok vehetik igénybe az INPUT Program weboldalán keresztül, a mentorálási folyamat zárásaként pedig tanulmányúton vehetnek részt az adott célpiacon 

Szólj hozzá!

Mi az EIT, és mit nyújt a startupoknak?

2020. december 06. 18:00 - fehersolyom

interjú Végh Andrással

A lokális szervezetekhez becsatornázott európai innovációs törekvések -ről beszéltünk Végh Andrással. 

Mi az EIT? 

Egy Európai Uniós szervezet, a teljes hivatalos neve European Institute of Innovation Technology , magyarul Európai Innovációs és Technológiai Hivatal.  Célja, hogy Európa határain belül tartsa és segítse az értékes innovációkat. Főleg az USÁ-val és Kínával szemben fontos, hogy ezek a kezdeményezések európaiak maradjanak. Erre a célra biztosítanak erőforrásokat, mind anyagi, mind szakmai szempontból. Az EIT fő célkitűzése, hogy Európa gazdaságát erősítse. Több ágazat van a  szervezeten belül (Digital, Health, Urban mobility, Food, Manufacturing stb.) . Minden ágazatnak vannak HUB-jai európai nagyvárosokban. A Manufacturing egyik központja például „itt van a szomszédban” , Bécsben. Nekünk is alapvetően ez a  releváns téma. A Hubok nem „csak” úgy jönnek létre, hogy valaki létrehozza, ezekre pályázni lehet. Mi gondoltunk egy nagyot a győri StartITUp Egyesülettel, és megpályáztuk a Kelet-Európára célzott lehetőséget. 

eitm_hub_hungary_logo_1.jpg

Figyelembe vettük, hogy Győr mennyire komoly iparváros, gyártó cég van, ezekre alapozva kidolgoztuk az anyagot Páti Diánával, Szabó Krisztiánnal és Dervalics Ákos tanácsadónkkal. Végül 3 résztvevővel kiegészülve: Pannon Business Network, mint EIT Manufacturing HUB, tovább a Gépipari Tudományos Egyesület, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a StartITUp Győr Egyesület közösen valósítják meg a központot. A StartITUp, mint kiemelt stratégiai partner a startup-okkal kapcsolatos feladatokért a felelős   A Pannon Business Network a partnerünk, (PBN) célja, hogy a digitalizáció alkalmazására összpontosítva segítse a magyar kkv-kat a versenyképesség fejlesztésében.

pbn_logo.png

Te hogy kerültél az EIT-be? Mi a titulusod, feladatköröd? 

Én gépészmérnökként végeztem. A munkatapasztalataim is ehhez kapcsolódnak.  Felkeltette az érdeklődésemet ez a pályázat, amin akkor már a többiek dolgoztak.  Szeretem a kreatív dolgokat a mérnök szakmán belül, többek között a tervezés, innováció részét, így magaménak éreztem ezt az irányt. Megkérdezték, hogy belefolynék-e ebbe a pályázatba, hiszen ekkor már folyt a projekt tervezése. Számos támogató levelet kellett gyűjteni, pl. Az Audi, Dana, Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, illetve helyi KKV cégektől. Én lettem a felelős, hogy az EIT-val feladatok jól működjenek a StartITUP Egyesületén belül, de ez csapatmunka, a projektkoordináció és a operatív feladatok hozzám kapcsolódnak. 

120541088_1169334770133671_5856844978427622642_n.jpg

Egy EU kezdeményezés az EIT, de számos más szervezet is van akinek hasonló célkitűzései vannak. Hol van az EIT helye az ökoszisztémában? 

A helyi iparkamara, a  Széchenyi István Egyetemmel együtt dolgozunk , és számos helyi KKV is segíti munkánkat. De például a  Bosch is EIT partner. Kapcsolatokat, networkinget, tudást ad az EIT, de a befektetés is elképzelhető. Idén volt Magyarországon először EIT Manufacturing-on keresztül meghirdetett ötletverseny, a BoostUp!, ahol egy helyi győri startup az SDRobot  harmadik helyezettként jutott tovább az BoostUp! döntőbe, ami december 11-12-én kerül megrendezésre. Sok magyar startup adta le a nevezését, három kategóriában tudtak nevezni: create, accelerate és transfrom.

Hű, ez elég izgalmasan hangzik! Akkor pontosan mi is az a szolgáltatási portfólió, amit ti startupoknak tudtok nyújtani? 

Oktatás, innovációs lehetőség. A PBN, a partnerünk, most szervez decemberben nyílt napot, ahol a 3D nyomtatástól kezdve a tervezésig sok téma lesz. A legfontosabb a networking. A szereplők komoly szereplőkig, invesztorokig el tudnak jutni az EIT-n keresztül. 

Nemrég volt az Ideathon 3.0, amelyben az EIT Manufacturing HUB Hungary is részt vett. Így gyakorlatiasabb oldalról nézve a kérdést: mi volt itt a ti szerepetek?

Egy WS-t kapott a szombathelyi am-LAB-ban a nyertes. Épp egy 3D nyomtatással kapcsolatos startup ötlet nyerte meg a versenyt, akiknek ez abszolút releváns lett. 

Mi az amit szeretnétek elérni hosszú távon? 

Jelenleg információs napokat szervezünk, egyetemekkel kooperálunk, cégekkel vesszük fel a kapcsolatot. Igazából a cél, hogy ha manufacturing téren találunk egy innovációhoz kapcsolható startup-ot/lehetőséget, akkor abból nagy durranás legyen. Tudunk segíteni a jó mérnöki ötlettel bíróknak. Szerezhetünk nekik befektetőt, vevőt, tanácsadót a networkingen keresztül. Lesz egy intrapreneurship programunk jövőre. Egyetemi diákoknak szóló ötlet pályázatunk is lesz. Ez az első időszakunk   tört év volt, 7 hónap. nagy várakozással tekintünk a 2021-re. . Ez egy process, aminek az elején tartunk. 

Akkor mondhatjuk hogy nagy hangsúlyt fektettek a fiatal korosztályra….

Igen, abszolút. Viszont én úgy látom minden korosztálynak, különböző érettségi szintű startupnak tudunk biztosítani megfelelő háttér-szakmai támogatást. 

Hol Lehet titeket elérni? 

A StartIt Up Honlapján  https://www.startupgyor.hu/ vagy Facebook oldalán  https://www.facebook.com/startitupgyor/ írhatnak az érdeklődők , de az EIT hivatalos honlapján keresztül is elérhető a program:
http://eit.pbn.hu/hu/index.php

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása