DebTech

Tech közösség Debrecenben

Mesterséges intelligenciák története

2019. december 05. 08:22 - fehersolyom

 

debtechpodcast5.jpg

December 14.-én érkezik a DebTech Podcast #5, amelynek témája a Mesterséges Intelligencia lesz. A "rálészülés" jegyében Lázár József, a Startup Campus debreceni community managere írt egy rövid összefoglalót az AI történetéről. 

A mesterséges intelligencia (MI) egy nagyon nagy terület, mely manapság hihetetlen gyorsasággal fejlődik. Az AI (Artificial Intelligence = Mesterséges Intelligencia) megnevezést McCarthy használta először 1956-ban. A kifejezés a köztudatban viszont csak 1961-ben terjedt el Marvin Minsky  "Steps towards artificial intelligence" című cikkének köszönhetően.

Bár csak 1961-ben terjedt el maga a kifejezés, de már az 1950-es évek elején fellendült a mesterséges intelligencia kutatása. Az első jelentős lépés az volt, amikor Alan Turing megalkotta a Turing-tesztet. A teszt feladata, hogy megállapítsa, egy adott gépről, hogy képes-e olyan válaszokat adni, mint egy ember.

aikep1.jpg

A teszt során az alany egy géptől és egy embertől kap válaszokat és meg kell állapítania, hogy melyik válasz kitől származik.

Ebben az időszakban Joseph Weizenbaum megalkotja az ELIZA-át. Az ELIZA a mai MI- rendszerekhez képest nagyon egyszerű, de nagyon emberhű benyomást keltő beszélgető (chatelő) robot (vagy, mai szóhasználattal élve: #chatbot). 

aikep2.jpg

Az 1970-től 90-ig tartó időszakban számos programozási nyelvet fejlesztenek ki és számos olyan tanulmány születik, melyek alapvető fontosságúak voltak ahhoz, hogy 1997-ben a Deep Blue nevű sakkszámítógép 6 játszmában legyőzze a történelem legerősebb sakknagymesterét Garri Kaszparovot.

aikep3.jpg

Eközben a mesterséges intelligencia a hadászatban is megjelenik. Az öbölháborúban a logisztikai műveleteket mesterséges intelligencia segítségével hajtották végre, ez komoly megtakarításokat jelentett az USA-nak.

Az első üzletileg sikeres szakértőrendszert, az R1-et a Digital Equipment Corporationnél alkalmazták, mely 1986-ra évi 40 millió dollárt takarított meg a cégnek. Az 1980-as évek elejétől a nagyobb cégek mind elkezdték alkalmazni vagy tanulmányozni az MI-t. Az MI-iparnak az 1980-as néhány millió dolláros forgalma 1988-ra 2 milliárd dollárra nőtt. Rövidesen ezután az „MI tele” periódus következett be, amikor sok cég belebukott abba, hogy extravagáns ígéreteit nem tudta teljesíteni.

Napjainkban már azonban számos ígéretes kutatás, dollármilliárdos befektetések, és egyre kiterjedtebb használat jellemzi az AI-k területét. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://debtech.blog.hu/api/trackback/id/tr215339038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása